1993 óta az egészségügyben | Megbízható cég | Akár regisztráció nélküli vásárlás

Az adventi naptár története…

Talán már hallottál róla, de ilyenkor az ünnepek közeledtével mindig olyan jó érzés feleleveníteni ezt a kedves történetet!

Honnan is ered a gyerekek kedvence, az Adventi naptár?

A történetért egészen az 1900-as évek elejére kell visszamennünk, a korabeli Németországba, ahol élt egy türelmetlen fiúcska, Gerhard.

Nap, mint nap azzal nyaggatta az édesanyját, hogy „hányat kell még aludni, amíg jön a Jézuska?”.

A legenda szerint az édesanyja ezért készítette el a kis naptárat a fiának, amelyben 24 ablakocska jelezte, hogy még hány nap van karácsonyig. Az ablakok elé pedig egy-egy cukorkát tűzött ki az anyukája, így ahogy fogytak az édességek, úgy közeledett a karácsony!

Felnőve Gerhard Lang vállalkozó lett, és azt tűzte ki céljául, hogy a hozzá hasonló türelmetlen csemetéknek szerezzen örömöt a karácsonyvárás időszakára, azzal, hogy az édesanyja által kitalált adventi naptárat egy kicsit tovább fejlesztve tömegesen kezdte el gyártani. Ez a modernizálás az ablakos megoldás volt, így az aznapi édesség mindig új talány volt a gyerekeknek!

1940-es évekre Gerhard naptára meghódította Amerikát is, majd az 1950-es évektől megjelentek az első csokoládéval töltött adventi naptárak is!

Adventi naptárat természetesen nem csak vásárolni lehet, akár saját kezűleg is készíthetsz otthon, megtöltve soksok finomsággal, vagy apró ajándékkal!

Mi is nagyon szeretjük ezt a kedves hagyományt, ezért idén a Prevenció Patika is bemutatja a saját egészséges adventi naptárát!

Minden nap a bal oldali menü Adveni Naptár termékkategóriában közzétesszük az aznapi ajándékot! Érdemes lesz naponta nézni az oldalunkat, mert az adventi időszakban nagyon sokféle termékünkhöz juthatsz hozzá meglepetés akciónkban!

Mi minden lesz ebben az egészség naptárban?

  • gyerek vitaminok,
  • porcépítők,
  • vérnyomásmérők,
  • szépségvitaminok és még megannyi népszerű termékünk!

Minden akció csupán az adott napon fog élni 0 órától 24 óráig, vagy a készlet erejéig! Éppen ezért fontos, hogy gyorsan dönts, ha az adott napi ajándékot meg szeretnéd kaparintani!

Érdemes lesz naponta visszalátogatnod hozzánk, és megnézni mit is rejt az ablakocska! :-)

 

Te is velünk tartasz az adventi készülődésben?

 

Ükös Szabolcs és a Prevenció Patika csapata

Blog

Fogyás dietetikus szemmel vs divat-diéták

A mai világban egyre több figyelmet fordítunk a külsőségekre.
Ez sok mindennek köszönhető, de főképpen a média hatása által került ennyire előtérbe, hogy folyamatosan a külsőnkkel foglalkozunk.

Bővebben

Minden, amit tudnod kell a napozásról és a naptejekről!

Többségünk szeret napozni, rendszeresen járunk nyaralni, sőt, még a hétköznapokon is napfénynek vagyunk kitéve.

Bővebben

Díjmentes szállítás

2018. június 4-én

Rendelj Magyarország egyik leggyorsabb online gyógyszertárából most!

Bővebben