1993 óta az egészségügyben | Megbízható cég | Akár regisztráció nélküli vásárlás

Újévi fogadalom, vajon kitart egész évben?

Az óév lezárása, az újév köszöntése sokak számára a nagy elhatározások, a nagy fogadalmak ideje. Vannak „apróbb” fogadalmak, amik arról szólnak, hogy több időt fordítunk magunkra, a szeretteinkre, többet olvasunk, nem lógunk annyit a neten.
Vannak, akik tejes életmódváltásba kezdenek ilyenkor. Megfogadják, hogy leszoknak a dohányzásról, leadják a túlsúlyukat, egészségesen táplálkoznak, rászoknak a sportolásra.

Gyakran azonban ezek a fogadalmak csak néhány napig tartanak ki. Kutatások szerint az emberek 75-80%-a nem képes a hosszabb távú változásra. Az első akadályoknál, az első kényelmetlenségeknél feladják. Jól átgondolt fogadalommal, és tervezéssel ezt ki lehet küszöbölni.

Ne tegyünk egyszerre sok fogadalmat, elég egy-két fogadalommal foglalkoznunk, ennél több cél elérése könnyen ellenőrizhetetlenné válik, hiszen az egyik sikertelensége elbátortalaníthat a másik cél követésében.

Fogalmazzuk meg konkrétan a céljainkat. A konkrét célok jobban betarthatóak, mint a homályos víziók. Ne azt fogadjuk meg, hogy kevesebb időt töltök a munkámmal, hanem pl azt, hogy minden nap 18.30-kor abbahagyom a munkát.
Érdemes utánajárnunk annak, hogy hogyan is lehet kiváltani egy szokást egy másikkal. Hogyan csinálják mások? A fogadalom betartásakor az is segít, ha tudjuk előre: lehet, hogy néha nem fogjuk tudni maradéktalanul betartani, így jó, ha felkészülünk erre, és előre elhatározzuk: ez nem jogosít fel bennünket arra, hogy felhagyjunk a célunk követésével.

Ha néha becsúszik a fogyókúránkba egy sütizés a barátnőkkel, vagy sörözés a barátokkal, azért még nem kell az egész kitűzött célt feladni. Természetes, hogy néha vannak megingások, de azt tudnunk kell, hogy egy-egy ilyen alkalom még nem jelenti azt, hogy nem tudjuk megvalósítani a céljainkat.

Az egyik legnehezebb a dohányzásról való leszokás. Pedig a cigaretta letételének és a füstmentesség tartós fenntartásának megszámlálhatatlanul sok kedvező hatása van függetlenül attól, hogy mennyi ideje dohányzik. Ezek közül vannak olyanok, amelyek szinte már azonnal megtapasztalhatók, mások hosszabb idő után válnak észrevehetővé.

A kedvező hatások egy része az egészséggel kapcsolatosak. A leszokott dohányosok hosszabb ideig élnek, mint a dohányosok. Például az, aki 50. életéve előtt leteszi a cigarettát a dohányosokhoz képest felére csökkenti annak veszélyét, hogy az elkövetkező 15 évben meghal. Más hatások viszont azonnal jelentkeznek. Nem szégyen segítséget kérni a fogadalom betartásához. Sikeresebb lehet a változás, ha nem egyedül kell megküzdeni vele.

Segíthet a leszokásban több készítmény is: Niquitin Menthol Fresh Rágógumi, Niquitin Minitab, Niquitin Tapasz

A fogadalmukat 2 év után is betartókra az alábbi volt jellemző:
1. pozitív gondolkodás (meg fogom tudni csinálni)
2. az önmagukat megjutalmazzák, ha elérnek egy-egy mérföldkövet
3. elkerülik a visszahúzó környezetet (pl. dohányzó baráttal összefutni egy kávéra)
4. a fokozatosság volt jellemző céljaikra, nem egyből a sikert várták el maguktól

 

Ükös Szabolcs

dietetikus

Blog

A nyári meleg egyértelmű velejárója a rovarok előkerülése

Nyaralás közben, a kertben ülve, de még alvás közben is ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy megcsípjen valami.

Bővebben

Születésnapi Díjmentes Szállítás

2018. augusztus 6-12 között

Rendelj Magyarország egyik leggyorsabb online gyógyszertárából most!

Bővebben

Útipatika – ezekre szükséged lehet, ha nyaralni mész!

A nyár kellős közepén járunk már, ezért úgy érzem, itt az ideje beszélnünk egy olyan témáról, ami sokakat érinthet.

Bővebben